I Will Survive

Csak nem bír magával a lelkem mélyén lakozó örök optimista. Lássuk, milyen előnyökkel jár egy szakítás. Ha másra nem, hát arra jó lesz, hogy egy-két olvasót az örök vadászmezőkre küldjek, mikor egyszerre próbál meg sírni és nevetni, de ezt már nem bírja oxigénnel.

1. Szakítás update - a leghatékonyabb fogyókúra  Egy velős szakításon átesett ember jó esetben is min.  a testsúlya 5%-ától szabadul meg röpke pár nap alatt. Ez jó hír a túlsúlyosoknak. A nem túlsúlyosoknak is jó hír, mert egy újabb lehetőséget ad, már auschwitzi témákat feldolgozó filmekbe is lehet menni statisztálni. (Én jelenkezni fogok, hölgyek jobban fogják talán így érteni: 18,5-ös BMI-ről pár nap alatt a megtisztelő 17-esre ugrottam le, nagyszerű 3D-s anatómiai modell vagyok az emberi test csontszerkezetét illetően :))

2. Eltörpülnek az egyéb gondok - munkahelyi stressz, vizsgára készülés? A jelenlegi apatikus állapotban semmi se képes kihozni a sodrunkból. Irigylésre méltóan egy sziú indián nyugalmával és egy halálsoron ítéletre váró apátiájával tudunk a dolgok felé fordulni.

3. Nem ráznak meg a hírek - kettősgyilkosság Bivalybasznádon? Kit érdekel? Nyalon tovább a saját sebeim. (Biztos egy gaz hím volt az áldozat, talán elhagyott valakit, úgy kell neki :))

4. Őszintén tudunk a szakítós vicceken nevetni - Russell Peters nagyon jól megfogalmazta, hogy a férfiak mennyire félnek szakítani és inkább előidéznek egy olyan helyzetet, hogy a nő mondja ki. Bármennyire is nem tetszik, nekem potyogtak a könnyeim, amikor néztem :)

Mindenki valamilyen segítséghez nyúl, ha válságba kerül valamilyen értékrendje. Kinek a vallás, kinek az ezotéria. Nálam a pszichológia maradt fent a hálón, ott kutakodtam válaszok után. Érdekes módon a szakítást követő érzelmi állapotot ugyanott találtam meg, ahol a halálozás utánit - a gyász címszó alatt. Természetesen mindenhol kiemelve, hogy nem teljesen ugyanaz a kettő, mert egy halálesetnél a soha vissza nem fordítható jellegével kell megküzdeni a dolognak - ezért is visszavonhatatlan. Míg egy szakítás esetében az a csúnya, gonosz kis hang folyamatosan ott dumál hátul és megpróbál visszafordítani. Felcsillantja a csalóka reményt. Na neki nem szabad hinni :)

A pszichológia állásfoglalása szerint ilyenkor három szakasz követi egymást. Lehetnek átfedések, visszacsúszások, de mind a hármon át kell menni.

1. A sokk fázisa - ilyenkor az ember fel sem fogja mi történt. Mintha csak egy rossz álom lenne. Ez nem is velem történik...

2.Intenzív érzelmek fázisa - düh, harag, agresszió, lehangoltság. A jó hír, hogy bár az elején gyakran váltakoznak a negatív és pozitív érzelmek, egy idő után egyre több idő telik el a két pozitív érzelmű fázis között.

3. Elfogadás fázisa - itt kezdünk megbékülni a lehetetlennel. Elfogadni, hogy tényleg vége, innen már csak egy lépés a gyógyulás. 

Én beszúrnék egy nulladik fázist is: az önrombolás fázisa.

Nem ez életem első szakítása, mégis most jöttem rá egy hibára. Eddig soha nem jegyeztem fel a folyamatot, az érzéseimet, így most ugyanolyan kétségbeesetten állok a helyzettel szemben, mint előtte bármikor. Pedig mennyi segítséget adhat, ha ilyenkor az ember szavakba önti azokat az érzéseket, érzelmi viharokat, ambivalenciákat, ami efféle esetekben megrohanja. Később pedig egyfajta útmutatóul szolgálhat arra nézve, hogy milyen fázisokon kell átmenni, mi várható, hol a fény az alagút végén.

Egyszersmind az olvasókat is bátorítanám, főleg azokat, akik szintén ebben a kevésbé előnyös helyzetben vannak, hogy írják le a saját történetüket, segítsünk egymásnak. Ilyenkor a racionalitás háttérbe szorul, az agy mintha egy konrollálhatatlan elektronikus vihar áldozata lenne, csapongó gondolatok, csapongó érzelmek - zsibbadtság, düh, félelem, tettvágy, zavarodottság, csalódottság, értetlenség...és még sokan mások ennek a darabnak a főszereplői.