Figyelem! Kérem erősen vallásos, valamint megrendíthetetlen erkölcsi nézetekkel bíró olvasók azonnal hagyják el a posztot! Hajtás csak saját felelősségre!

Én szóltam...

A legfurcsább forgatókönyvet az élet írja, hogy egy jól kivesézett közhellyel éljek. A legutóbbi poszt óta szépen csavart az élet - velem kézenfogva - a helyzeten. A két szék között a pad alá verzió után az egóm hihetetlen erővel döngetett belülről, hogy nem, ezt így nem lehet, jöttök ti még az én utcámba! Hát legyen emberpóker, all-in, lássuk mi lesz.

Minden tudásomat bevetve célkeresztbe került mindkét úr, immár legyenek Ex és Favágó. Két ellentétes személyiség, két ellentétes igény. Szeretek veszett ügyekkel vesződni, az egóm már a testsúlyom 1%-át se érte el, viszont annál nagyobb energiákat mozgósított. Favágó megkapta a legodaadóbb énemet, Ex megkapta a legidomárabb énemet. Egy szó mint száz, Fortuna istenasszony mellém állt és lőn, mindkettő ismét élénk érdeklődést kezdett tanusítani. Ex tud Favágóról, fordítva már kevésbé. Innentől már legkevésbé a Biblia útmutatásai szerint zajlik a történet (egy erős idegzetű gyóntatópap címét hálásan megköszönném...). Bennem tombolt a düh és a sértettség és egy emberkísérlet vette kezdetét. Minden egy téten, bátraké a szerencse.

Soha nem voltam még ilyen helyzetben - illetve csak a másik oldalról, így az első hurrámindentmegnyertem után kezdtek visszakúszni azok a fránya kis hangok - azt hiszem a nálam jólneveltebbeknél Lelkiismeretnek hívják. De folyamatos vitában van a másik kis hanggal, azt hiszem ő pedig a Kíváncsiság. Mit lehet kezdeni egy ilyen helyzettel?

Egyik oldalról rettentően legyezgeti a hiúságomat, hogy khhmm....poligá...hisztor lettem (jójó, csúnya szavakat nem illik ideírni...) Másrészt időről időre szót kér és felszólal a lelkiismeretem is. De mégis.

Szóval a status quo a következőképp alakult: Favágó a kezdeti berzenkedés és nyúlcipő, vlamint némi morfondírozás után teljes mellszélességgel engem választott. Már túl vagyok egy körön a szülőknél, belföldön egy-két párnapos just two of us-on és egyre gyakoribb és lelkesebb találkozáson.

Mindeközben Exszel - itt az élet...illetve egy közös ismerős teremtett egy rettenet helyzetet (megy ez eszperentében is, hejjjj :)). Van nékem egy kedvenc országom. Szinte fizikai függőséget érzek, hogy legalább évente egyszer elmenjek oda. Ez a közös ismerős bizniszelt valamit Exszel, és mivel ő nagyon segítőkész volt vele, ajánlotta neki, hogy tartson velük egy nyaralásra - ami mellesleg egyezik álmaim országával. És itt Ex lépett egy olyat, amiről én "ezt el kell mondanom de nem tudsz róla!!!" alapon azonnal értesültem is telefonon a nevezett ismerőstől: "Rendben, leftalonnal kimegyünk, majd beszélek vele". Karfába picit megkapaszkodtam a hír hallatán, körbekémleltem, hogy hol a kandikamera, netán a két lókötő annyira összebarátkozott közben, hogy ezt a kései április elsejei tréfát eszelték ki nekem.... Gondoltam kivárok, ennél érdekesebb fordulat már úgysem jöhet. Néhány nap elteltével Ex hív, hogy hát izééé...beszélt az ismerőssel és felmerült, hogy menjen ki ő is és hát hogy....hát....nem tartanék-e vele. Karfán apró reccsenés, én pedig próbáltam a lehető legblazírtabb hangomon válaszolni, hogy miért is ne, úgyis tudja mennyire odavagyok az országért. Persze szigorúan csak azért én, mert beszélem a nyelvet és neki segítségre van szüksége, tényleg, ne értsem félre. Aztán pár nappal később ismerősnél volt egy kis kavarás, változtak a feltételek, Ex másnap hív, hogy így már sztornó. Egóm azonnal elvonult a sarokba sebeket nyalogatni és mantrázni, hogy "tudod mit nyuszika, b.... meg a létrádat!".

Ismerős mondta (tisztább kép kedvéért, nekem közeli jóbarát, Exnek ismerőse csak, rajtam keresztül), hogy várjam ki a végét, lesz még kutyából szalonna. Sértettségem továbbra is erősen uralta az érzelemvilágomat, úgyhogy Ex hanyagolva lett, kissé átverve éreztem magam. Majd néhány nappal később óvatos érdeklődés, hogy mit csinálok a hétvégén. Hát én el vagyok utazva Favágóval, úgyhogy csak olyat, amihez neki nem sok köze van. Később újabb telefon, hogy hallotta, hogy elromlott az egyik háztartási gépem, segítsen-e venni, hazahozni, stb.... (hogy a hír hogy jutott el hozzá, mai napig rejtély...). Nem, köszönöm, megoldom egyedül is, katt. Majd hétvégén bátortalan sms, hogy tudunk-e beszélni valamikor. Itt már sejtettem, hogy némi változás állt be a motiváltságban. Hétfőn telefon, hogy halljuk, miért kell beszélni. Hát, már ő is nagyon szeretné megnézni azt az országot és menjünk mégis....bár...lehet mégse kéne...vagy mégis... Itt az agyvizem forréspontot elérve vezérelte a kommunikációs rendszeremet, hogy lehetőleg udvariasan, de tartalmilag azt közöljem, hogy "szórakozz te a....közeli rokonoddal, akkor keress ha már irányban vagy". Két nap se telt bele, a világ leghatározottabb embere hívott fel, hogy megyünk. Nem az ismerősökkel, ketten, ő állja és a szervezést teljesen átengedi nekem.

Legmélyebb megrökönyödésem után igent mondtam. Pár nap múlva indulunk. (Bár az előzményekre való tekintettel, nem különösebben lepődnék meg, ha last minute beugrana részéről valami vis maior, ami miatt mégse....)

Mindeközben Favágó próbálja a csillagokat is lehozni az égről, kikémlelve kedvenc hobbijaimat (amik az átlagtól eltérően eléggé férfias hobbik és ezt a férfiak ritkán szokták tolerálni) minél több kellemes időtöltést biztosítani. (Rossz az aki rosszra gondol, motorozás, kártya, lövészet, stb :))

Én pedig állok itt, kézenfogva a Jóindulatommal, a Becsületességemmel és a Kedvességemmel, miközben ők pirulnak, kezükben a glóriájukat szorongatva, hogy eddig mennyire kevés hasznukat vettem ezekben a helyzetekben - és állnak egyik lábukról a másikra zavarukban.

Nekem pedig le kell ülnöm beszélgetni velem, mert ez így nem frankó. Hogy miért? Mert nagyon frankó érzés. És ez nem frankó.