Azt mondják, amelyik kutya ugat, az nem harap. De azért ha már morgás is vegyül bele, épeszű ember nem kockáztatja egyik végtagját sem, hogy kiderítse a mondás igazságtartalmát.

A tudomány szerint az evolúció egyik alapköve az agresszió, ez segítette a legerősebb egyedek életben maradását és genetikai anyaguk továbbörökítését. Igenám, ezt el is hiszem a szavannán élelemért versengő oroszlánok esetében. De nálunk mégiscsak kifejlődött némi szürkeállomány, állítólag magas fokú intelligencia is. Ellenben nincsenek tépőfogaink, harapásunk is elég gyenge és halálos karmolást is nehezen ejtünk ellenségeinken.

De lássuk hol van a kutya elásva. És vajon elásva harap-e...

Favágó: esetében idáig is nehezteltem a folyamatos hencegéséért, amivel megpróbálta magát helyi maffiózónak és egyben alfahímnek beállítani. X-nek leordította a haját, Y-t majd jól megveri, Z-re meg behajtókat küld, stb. A verekedéseket valahogy nehezen hittem el,hiszen nem egy kétajtós szekrény alkat és legalább egy kék monokli kellett volna a sztori hitelességéhez. ("Aztán a szememmel öklön vágtam, az orrommal meg térden fejeltem a szemetet...") Viszont volt egy folyamatban levő ügye, egy kölcsönt nem kapott vissza. Mindig mondta, hogy éppen miket ígérgetett neki, aki tartozik, de a történet soha nem ment tovább annál, hogy kíváncsi, mikor fogja valóban visszakapni a pénzét. Ezért én udvariasan rendszeresen érdeklődtem a kintlevőségét illetően. Azonban nemrég egy olyan választ kaptam a kérdésemre, ami kivágta a morális biztosítékomat, pedig tényleg jó magasra szerelték be...

Behajtókat bízott meg a pénz visszatérítésével. Először naívan még a legális verzióra gondoltam, miszerint három ukrán akcentusú ember homloktól induló csuklyásizommal bekopog, nagyon csúnyán néz, ettől ember megijed és végre odaadja a pénzt. Bevett pszichológiai hadviselés és a haja szála se görbül senkinek, sőt, még legális is. Gondoltam én. De. Ő megbízott bérgyilkosokat (ok, ez hatszázszor szépen körbeírva, de akkor is így hívják őket, ne szépítsük...) és a tartozó fél, valamint a dologban teljesen ártatlan családja (feleség, kisgyerekek!!!) is jól meglakol. Padlót fogtam. Gondoltam, ha már megfogtam, esetleg kiszedek belőle egy lécet és jól fejbe is verem vele, ha már szívlapát nincs a közelben. A kis hang azt súgja, hogy ez is csak egy a maffiózós hencegések közül. De utána még magától eltelten részletezte, hogy mennyire bosszúálló tud lenni, ha valaki kiérdemli. Oké, öntsön tejet az autója fűtés rendszerébe, de bérgyilkosok? Azért ez még viccnek is rossz. Úgyhogy most leépítési project startol. Nekem az is bőven elég, hogy megtudtam ezt, már ebből is bajom lehet. Egy későbbi, esetlegesen elmérgesedő vita kimenetelére tippelni se szeretnék.

Ex: utazás megtörtént, persze a rá jellemző udvarias három lépés távolság megtartásával. Aki már volt ilyen helyzetben, tudja, hogy inkább ordítsanak vele, mint az időnkénti hangos csend. Ismeretségünk kezdete óta nem tudtam kideríteni, hogy mi az az ok, ami valójában visszatartja őt attól, hogy kicsit feljebb építkezzünk az "együtt is vagyunk meg nem is, azt se tudjuk milyen viszonyban vagyunk, kellesz-nem kellesz" helyzetből. Egy véletlen, indirekt elszólásra esett le hatalmas koppanással az ejtőernyős tantusz. Rengeteget ültünk kocsiban és jobbhíján beszélgettünk is. Már hazafelé tartva került szóba, hogy az exfelesége milyen jó érzékkel tudta félelemben tartani a hangos veszekedésekkel (amit ebből én tapasztaltam: egy ovis gyerek hisztije beépítve egy harmincas nő szájába...), és érdekes, mert az anyja is ilyen volt. Itt pont elkezdtem nevetni, hogy jééé, Freud mégse volt annyira hülye, amikor belém fagyott a mondat és akkorát csaptam a homlokamra, hogy majdnem agyrázkódásom lett. Az a problémája, hogy én hisztire helyszínelhagyással, vagy csendes, konstruktív vitával reagálok.

Rá pár napra felhívott, hogy áthozná a kocsiban maradt cuccaimat. Mivel utolsó pillanatban szólt, én pedig épp mozgásban voltam a városban, elindult részéről a hiszti, hogy így se jó, oda nem ér oda, hogy oldjuk meg, jajj mi legyen. A fenti incidens és ez után nem láttam okát, hogy visszafogjam magam és egyből magas C-n kezdtem, hogy próbáljon meg kreatív lenni, ekkor itt és itt leszek, oldja meg, a hisztire nem vagyok kíváncsi. Mellettem ülő barátnőm kerek szemekkel nézett, mert még soha nem hallott ilyen stílusban és hangerővel beszélni. Műbalhé volt, de egyszerűen kíváncsi voltam a hatására. A megbeszélt időpontban egy svájci óra pontosságával mosolyogva állt a megbeszélt helyen. Merre megyek, mert akkor el is visz, ne metrózzak.

Közben végig azon gondolkodtam, hogy miért van az, hogy a kedvesség unalmas, viszont a hiszti az kell? És ha nem beépített tartozék nálam, akkor mi a fenét lehet csinálni?

Ha valakinek van hasonló helyzetről története, tapasztalata, sok szeretettel várom a kommentek között!