Bevallom, az előző posztot nagyon furcsa lelki-elmeállapotban írtam. A bika adag kávé ellenére is egész nap olyan voltam, mint aki fizikailag felébredt ugyan (még edzéssel is próbálkoztam és egyik súlyt se dobtam magamra), viszont szellemileg egy alfa-állapotban levő retardált csecsemő szintjén maradtam. A legegyszerűbb döntésekkel is gondom volt, teljesen, mintha bedrogoztam volna. Reggel hívott egy ügyfél, valamit vakeráltam, hogy visszahívom később, mert ahhoz nem volt agyi kapacitásom, hogy eszembe jusson a rendszer url címe, amit egyébként naponta kb hússzor írok be.
Teljes antiszociális állapotban már azon gondolkoztam, hogy valami nagyon rossz kifogással lemondok mindent és maradok itthon a hátsómon, egyedül. De sok dolgom volt, pár óra vívódás után erőt vettem magamon. Érdekes módon, segített, hogy emberekkel találkoztam. Kollégákkal szerencsére jó a viszony, előfordul, hogy valaki úgy esik be az ajtón, hogy "ma harapok, ne szóljatok hozzám", akkor vagy elviszik inni, vagy békén hagyják :)
Amin viszont folyamatosan járt az agyam: mivel tennék most jobbat magamnak?
Tereljem el a figyelmemet, vagy szakítsak rá időt, és gyúrjam át a gondolataimat, "találkozzak velük"?
Még ugyanezzel a delikvenssel, de időben visszaugorva. Első szakítás (most már ugye második nekifutás volt). Akkor két hétig azt se tudtam hol vagyok, teljes funkciókiesés, a gondolatok pedig már olyan őrjöngve kergették egymást a fejemben, hogy - ciki, nem ciki - elmentem egy pszichológushoz. Gyakorlatilag az egyetlen célom az volt, hogy szakembertől halljam, hogy normális vagyok, mert én már nem voltam biztos benne....
Szerintem teljesen idiótának nézhetett, mert annyira nem volt lelkierőm mégegyszer elmondani a történetet (baráti kör már az 1000. ismétlést is hallotta), hogy szépen leírtam, kinyomtattam és a pasi kezébe nyomtam. Nagyon kerek szemekkel nézett, mert ilyen őrülttel még biztos nem találkozott :) Végül a diagnózis annyi volt, hogy normális vagyok, ebben a helyzetben ez a normális reakció. Mondtam, ha már egy kisebb vagyont hagytam ott, azért valami gyakorlati tanácsot is adjon, mi jobb ilyenkor, jól megélni az érzelmeket, amíg ki nem gyulladok, vagy tereljek? Azt mondta jobb a terelés, a többi felesleges önkínzás.
Úgyhogy most is előhúzom a receptet és terelek. Hogy mennyire fog sikerülni? Olvasni fogjátok :)
