"pedig érdekes módon, most nőktől hallom leginkább, mennyire jól nézek ki és milyen jó fej vagyok."
Mert megérzik rajtad, hogy szükséged van némi pozitív energiára és így próbálnak segíteni. Tessék használni ha adják. Csinálj belőle új énképet, vagy legyen a cukor a limonádéban.

késik az ebéd, akkor írok ehhez is. tényleg tök szimpi ember lehetsz, az zenei ízlésed is oké :) ilyenkor a legbosszantóbb, ha nem működik a modell - baráti körből a tanmese: fasza csaj és selejtes pasi (nyugodtan írom így, mert nem akarom az egészet a nemekre általánosítani illetve a fiú az én haverom, a lányt hozta), aki eszméletlen vonzó, ezért a lány kiköt nála. kedves, figyelmes, magabiztos, ERŐS nő, nem rendíti meg, hogy az első randin a gyerek a csalódásaival fárasztja. néhány találkozó, a pasi kész van, ilyen nője még nem volt, ez kell neki, okos, szép, nem hisztizik, mindig tudja mit kell mondani, vicces is. mi megnyugszunk. aztán egyre kevesebbet emlegeti, ritkulnak a randik, a lángolás tuti oda, de talán nem baj, a lány érett, a fiúnak meg most a biztonság kell annyi kattant csaj után. de aztán vége, váratlanul, a fiú szakít. egyenesen, korrektül - neki ez nem megy. más indok nincs, ő sem érti. mivel körön belül voltam, tényleg tudom: nem volt másik nő, nem volt kézzelfogható hiba, tényleg nem volt semmi. nekünk sem tudott magyarázatot adni. a társaság fele kikészült, a srácról lemondtak, csak azt hajtogatták, itt minden passzolt: pont egy ilyen egészséges életszemléletű lány kellett neki, aki pont annyira türelmes és elfogadó,stb. Én az energetikai megközelítést :) választottam: a lány tényleg erős és energiával teli volt, a pasit ez tényleg elbűvölte, de közben olyan gyámoltalanságot sugározott, hogy a lány minden erejét, idejét abba fektette, hogy neki jó legyen. Ezt láttuk mi kívülről extra türelemnek, megértésnek. De így óhatatlanul átalakult az a többlet, amire a fiúnak szüksége lett volna. Igaz, hogy fókuszáltan felé irányult már csak, de lány oldaláról nem nagyon tudott miből megújulni, nem tudta honnan táplálni saját magát. Azt mindketten érezhették, hogy még rengeteg van belőle, de a minősége lett más. Le lehetne egyszerűsíteni persze, szóval a csaj rátelepedett, túlzottan anyáskodott, sok volt, de mégis hajtanám ezt a "misztikus" varázshatalom dolgot. Ugyanis én például az enyémmel egyáltalán nem voltam túl ilyen meg olyan, pont azon görcsöltem nehogy sok legyek és jött valaki aki szintén úgy volt mellette mint én, de dédelgette, kényeztette, emellett azonban önálló maradt, teljes külön élettel. Míg én azon igyekeztem, hogy megtartsak valami kemény, nekem minden mindegy képet - semmi más nem érdekelt belül,csak hogy vele mi van. Vagány akartam lenni, mert így ismert meg. A másik nem játszott, így belé inkább, könnyebben kapaszkodik. Kb mint a csecsemők, megérzik, milyen hangulati állapotban vagy, az a nyerő, ha nélküle tudsz kerek életet felmutatni, ha nem várod, sóvárogsz magadban sem. Amikor meg találkoztok szerintem tök mindegy, hogy hozzábújós cica vagy vagy épp megközelíthetetlen, akiért harcolni kell. Viszont annyit agyaltam már ezen, hogy esélyem sincs arra, hogy átkerüljek a spontán lazák oldalára :)))

Hát panka, hihetetlen az éleslátásod. Sőt, kíméletlenül rátapintottál, hogy nálunk is min bukhatott meg a dolog.

Most megyek és verek egy leftalon-fej alakú lyukat az ajtófélfába.

Most már tényleg csak kíváncsiságból, de mailben nem küldenéd el az illető nevét? A végén kiderül, hogy esetleg még ismerjük is egymást, gyanúsan sok az egyezés :)

egy pillanatra bennem is megfordult:)), de visszaolvastam amiket írtál, az enyém nem volt házas, viszont rengeteg csaja volt mindig. ősz óta rákattantam a hasonló témájú fórumokra, de sosem írtam, nem is regisztráltam, hülye érzés, egyszerűen megnyugtatott, hogy van még pár hasonló pasi, azaz tök olyan mint ő(k)és nem én vagyok síkhülye hogy nem tudom ezt kezelni. írtam volna mélt, de az oldalon nem találom megadva...

Csak katt a nevemre bármelyik bejegyzés fejlécében és automatikusan a mailcímemre fogja küldeni az üzenetet!

empátiával olvasgatom a postokat és kommenteket. sokmindent mélységében meg tudok élni veletek. hasonló cipőben, és mostanság elég intenzíven vándorolok le és fel azon a bizonyos hullámvasúton.

lehet, hogy az általam ideszánt komment miatt képzeletbeli rohadt paradicsomokat fogtok az arcomba dobálni, de mégsem bírom ki, hogy ne tegyek hozzá egy olyan megközelítést a már elhangzottakhoz, ami egészen új színeket festhet Nektek is. ez pedig a spirituális út. merthogy van néhány olyan emberke, akinek már sikerült továbblépni ezeken az alantas, marcangolós, felemésztős pillanatokon, akiknek már sikerült elérniük, hogy az állapotukat ne a külső körülmények, pasik, párkapcsolat, egyéb stb. határozza meg. akik függetlenek érzelmileg ezektől a történésektől és teljességben tudnak élni, mindentől és mindenkitől függetlenül.
hosszú hosszú téma ez, de talán kiragadhatunk egy kis szeletkét és levetíthetjük a párkapcsolatokra, a szakítást követő mocsárban tapicskolásra, és talán ha elgondolkodunk rajta, némileg enyhülést hozhat a tehetetlenségben történő rugdalózásban.

mert miről is van szó... ?
szeretünk. birtokolunk. elvárunk. de amikor mellettünk van valaki, valóban őt szeretjük?? nem éppen a saját érzelmeinkbe vagyunk szerelmesek? vagy abba a kényelmi pozícióba amelybe az egész kis "entitás" helyez minket? ha valóban őt szeretjük, nem kellene örülnünk a boldogságának? ha most ő pont nélkülünk van jobban, akkor shit happens..., de mégis ettől Ő még ugyanaz az ember akibe hetekkel hónapokkal ezelőtt nyakig benne voltunk...
jó jó, én tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. az ember egója ezt nem viseli el. de ha ezt már tudjuk, hogy mindössze az egónk taszít bele a mocsárba, akkor tök jó. és ha nem is tudjuk a dolgot szenvedés, tapcsikolás és rugdalózás nélkül megélni, azt megtehetjük, hogy miközben megéljük mindezt, kívülről szemléljük önmagunkat és felfedezzük a dolog abszurdítását.

mindig van személy akire kivetíthető ez a sok szenvedés. a környezetem kész párkapcsolati krízis tanulmány. millió felállás és alternatíva a szenvedés lehetőségére. ha van azért, ha nincs azért.
ezen kellene túllépni. csak egy kicsi szinttel, hogy ne mindig ugyanazokat a szakaszokat éljük meg. ezt valahogyan tudatosabban kellene.

nem tudom érthető e bármi a fentiekből. ha nem az sem baj. nagyon szűk ez a fórum arra, hogy mindent ide írjak ami bennem van...

a fentiekhez annyit, hogy én nem tudok semmit. soha nem is tudtam. csak tapogatózok, tele kérdőjelekkel. még véletlenül se úgy vegyétek, hogy már bármennyire is élem a fentiket.

mindenkinek kívánom, hogy mielőbb besüssön a napocska az esőfelhők között. így vagy úgy.

mangoka hello, én pont azért marcangolom magam, mert nem tudok senkit hibáztatni. még csak nem is szakítottak velem, egyszerűen hagyták, hogy menjek meg azt is, hogy visszajöjjek. jó pár hónapja azt próbálom megfejteni, miért ragaszkodom ennyire. és talán tényleg csak azért, mert nem kellettem annyira, mint azt eddig megszoktam. ez meg azért elég gáz szint, belátom. a teljes élet állandó pasi nélkül előtte vígan megvolt, de felbukkant és teljesen összezavart. ebből csak arra tudok következtetni, hogy előtte sem lehettem annyira rendben, de ez meg a kényes hercegnő pozíciómból adódik, mindenki szeretett, imádott, család-barátok-munka tök oké, kellett már egy jónagy füles. Ráadásul én rá is vetítettem gondolatban szegényre egy csomó mindent, ahogy írtam: megjátszottam magam, szóval nekem most arra lenne szükségem, hogy lehulljon a hályog és olyannak lássam őt, amilyen. Akkor felfognám, mennyire abszurd volt egy fantom után kaparni. Van egy tök jó jelenet az egyik kedvenc ponyvámban: az imádott csaj elviszi az exét, aki sok idő után sem tud túllenni rajta a munkahelyére, ahol pici gyerekeket tanít zenélni. Eltöltenek egy órát, kikíséri és annyit mond: csak azt akartam, hogy lásd, nem vagyok olyan nagy szám. az életem ez és kész, nem párizs, meg a művészlét, meg 24órás szex. Na, de ezt csak olyan érzelmi éretleneknek, mint én, akik még mindig a vad, izgis életet keresik és nem a jóravaló, családi idillt, akik folyton meg akarják menteni az éppen szakadékba zuhanót, aki persze nem zuhanna le, nélkülünk sem. Ha így nézzük, én is birtokolni akarok, nem tudok szabadulni egy olyan függésből, amelyben magamnak adtam az "én vagyok a nélkülözhetetlen, vedd már észre"-státuszt.

Panka, nem te vagy a kórházban elkevert ikertesóm? :)))

A "majd megmutatom én, fogsz te még sírni utánam" elmélet tényleg jó. Még ha nincs is reális esélye. :) Azért még feldob, engem legalábbis.